AHOL A GALAMBOK / PRAE.HU BLOG

HANS

Leültünk enni a Széchenyiben,
a kést nem tudtad használni, ki-
fordult a csuklód, ahogy fogtad.
Feszített kézfej. Mint a combot,

WALT

úgy fogtad a fémet, zavartan
mosolyogtál. Kint esett az eső.
Alig tudtam nyelni. Mandula-
cukor a zsebedben. Előhúztad,

HANS

mint az üveggolyót, vesekő-
színe volt – már akkor gonoszan
néztem rád, tanítottalak, mint
anya a fogyatékos gyerekét.

WALT

Fogad ép volt. Nem felejtem el
tétova mozdulataid. Belső mankód
tartott egybe. Egy csempényire
ültem a fürdőben melletted. Fehér

HANS

volt. Megfogtam a kezed. Azóta
táskát hordok magammal. Papír-
lapokra rajzoltam tárgyaimat,
mi volt közös, és mi volt a tied.

WALT

Esik az eső. Egyedül eszem, de
már nem a Széchenyiben, nem is
a Gustoban, nem is Pesten, Budán,
ahol galambok se csipegetnek.